A mérkőzés elején a csapatok nyugodtan játszottak, egyik válogatott sem siettette a támadásokat, tartották a labdát, és rést kerestek az ellenfél védelmében. A görögök azonban könnyebben feltalálták magukat a kapu előtt, mint a franciák, míg hátul a remekül koncentráló védők határozottan semlegesítették Zidane-ék támadásait. A mezőnyben kiegyenlített első félidőben Otto Rehhagel válogatottja motiváltan, ötletesen játszva felülmúlta a franciákat, de ez a számszerű eredményben nem mutatkozott meg. A szünet után a franciák felpörögtek és az első negyedóra végén gólhelyzetet is kialakítottak, a vezetést egy remek akció végén mégis a görögök szerezték meg. Charisteas gólja után, Santini cseréinek is köszönhetően, felélénkült a franciák támadójátéka, de a biztos lábakon álló hellén védelem nem hibázott. A franciák nem találták saját játékukat, senki nem vette vállára a csapatot, nem voltak képesek feltörni a görög-védelmet. A formán kívül játszó franciák a görög válogatott nagyon egységes, érett játékával nem tudott mit kezdeni, Otto Rahhagel válogatottja a mérkőzést végig a kezében tartotta, győzelme és továbbjutása teljesen megérdemelt.
|