Egy viszonylag eseménytelen első félidőt láthatott a közönség: kevés, de nagy helyzet, egy drámai sérülés, és görög bekkelés.
A csehek Rosicky hatalmas kapufájával indították a meccset, amit a nagyon aktív Jankulovski bombája követett. A csehek baloldali védője volt a mezőny legaktívabb játékosa, a cseh csatárok - csakúgy, mint a görög kontrák - veszélytelenek voltak. Az első félidőhöz tartozik a meccs egyik kulcsmomentuma: Pavel Nedved sérülés miatt volt kénytelen cserét kérni.
Ez a második félidőben alaposan befolyásolta a csehek játékát, ugyanis elmaradtak azok a friss és lendületes akciók, amelyek az Eb alatt eddig jellemezték Poborskyék játékát. Milan Baros ugyan sokszor került helyzetbe, de még a legnagyobb ziccerekből sem volt képes Nikopolidis kapujába betalálni, ebben "követte példáját" társa, Koller is.
És hogy mit csináltak eközben a görögök?
Azt amit a kontinensviadalon eddig megszoktunk tőlük: fegyelmezetten védekeztek, és vártak a lehetőségre. A végeredmény ismeretében mondhatnánk: írták a drámát.
A rendes játékidőben mindenesetre nem született gól, a hosszabbításban pedig mintha egy teljesen más görög gárda lett volna a pályán: Otto Rehhagel csapata úgy ugrott neki 90 perc feszült, fegyelmezett védekezése után a cseheknek, mintha akkor kezdődött volna a meccs. Charisteasék egymás után dolgozták ki a helyzeteket, a csehek alig találtak ki saját térfelükről. Végül a hosszabbításra beállított Tsartas szöglete után egy perccel a hosszabbítás első félidejének lefújása előtt Dellas megszerezte a labdarúgás történtének első ezüstgólját, és ezzel döntőbe jutatta Görögországot. |